Szeretettel köszöntöm a honlapomra érkező kedves Látogatót!
A gyógynövények iránti mély tiszteletem már gyermekkoromban elkezdődött, ugyanis édesanyám először mindig a házi gyógymódokhoz fordult, ha valaki a családból megbetegedett.
Szegedhez közeli falu külterületén nőttem fel, szinte kizárólag olyan ételeket, italokat fogyasztottunk, amelyet házilag készítettünk el. Szívügyemnek érzem én is, mit teszek az asztalra a családom elé.
Vallom, hogy meg kell előznünk a betegségeket, erre a célra legjobb módszer az immunrendszerünk erősítése.
Közgazdász végzettséggel managerként dolgoztam több mint 20 évig Magyarország vezető távközlési vállalatánál. A szeretett cégtől 2005-ben köszöntem el és nem is volt kérdéses mi az a terület, amelyet bővebben szeretnék megismerni és másokkal is megismertetni.
A homoktövis gyógyító hatását 25 évvel ezelőtt ismertem meg, természetgyógyász háziorvosomnak köszönhetően.Akkor még nem érdekelt a növény termesztése, csak később olvastam a témával foglalkozó egyik ismert professzor cikkét és azt gondoltam, ha csak a fele igaz a leírtaknak, akkor nekem kell ilyen csemete.
Gazdaságomban a csemeték elültetésétől és termés betakarításától egészen a címkézésig minden műveletet házilag végzünk. Csak természetes szereket használunk a permetezéskor, ill. a talajműveléskor. A kézzel leszedett gyümölcsöt gondosan válogatjuk, mossuk, nagy odafigyeléssel végezzük a feldolgozást, nem használunk tartósítószert és adalékanyagokat.
Szörpöket, lekvárokat, őrleményeket, teákat, tinktúrákat, olajos kivonatot és igény szerint diabetikus lekvárokat, szörpöket készítünk.
Köszönöm megtisztelő figyelmét és örömmel tölt el, ha tudtam Önnek segíteni.
Henczné Palotás Zsófia
kézműves kistermelő